2014. február 18., kedd

Az újságíró és a demokrácia

Michael Kunczik írása nagyon fontos kérdést boncolgat, nem csak nekünk, kommunikációt tanulóknak: mi is az a demokrácia és hogy egy újságíró hogyan lehet demokratikus, egyáltalán lehetséges-e. A kezdetektől ad pontos leírást arról, hogy a szakma és a politika hogyan fonódik össze, Ádámtól és Évától levezeti az ok-okozati következtetéseket. Először nem éreztem ezt különösképpen fontosnak, de ahhoz, hogy egész képet kaphassunk, a történelmet is ismernünk kell. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy voltak olyan idők, amikor minden ember csak egyféle véleményt fejthetett ki és nem volt meg a lehetőség arra, hogy megosszuk másokkal a bennük kavargó gondolatokat.
Ha lehetek őszinte, különösképpen újat nem adott nekem a cikk, bár ez inkább az én hibám. A történelmi hátteret leszámítva más, vagy új véleményt nem formált bennem az írás, viszont segített abban, hogy hogyan kössem össze a politikát és az újságírást, ezt a két, alapjaiban különböző, viszont manapság már összefonódó -, ha mondhatjuk így,- szakmát.
Nem szeretnék újságíró lenni, sosem találnám el a megfelelő egyensúlyt és nem is szeretnék túl nagy felelősséget vállalni a szavaimért, viszont igyekszem kritikus olvasó lenni, már amennyire a lehetőségeim engedik.
Tudom, hogy naiv hozzáállás, tudom, hogy utópia, de a "A demokráciában az újságírónak mindig alapvetően kritikusan kell viselkednie. Ez nem azt jelenti, hogy el kell utasítania az államot, hanem azt, hogy annak „őrkutyájaként” kell dolgoznia." Ebben a két mondatban benne van minden, amit szerintem egy újságírónak a magáévá kell tennie, ami alapján építenie kell a munkásságát. Az újságírónak az a feladata, hogy valós mércét adjon, hogy mind a hatalomnak, mind a tömegnek felnyissa a szemét. Nincs egy igazság, nem létezik olyan vélemény, amivel mindenki egyetért és nem is lehet persze mindenkivel egyszerre jót tenni, az újságíró feladata nem a világ megváltása. „Csupán” annyiról van szó, hogy az, aki a hatalom és a nép nyelvét is egyszerre beszéli, megtalálja a kettő között az arany középutat, és ne csak egy oldalon álljon. Egy újságíró legyen egyedi, tudjon felelősséget vállalni, legyen képes arra, hogy objektíven, két lábbal a talajon állva viszonyuljon bizonyos kérdésekhez. A politika egy olyan korlátok nélküli hatalommá nőtte ki magát, hogy aki nem foglalkozik vele sem fog tudni függetlenedni tőle. Az újságírónak fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy mindenkinek a kezében van a változtatás joga, hogy minden vélemény formálja a társadalmat, és feladata az is, hogy a hatalmat ne ringassa abban a tudatban, hogy jót tesz a világgal. Mert nem. Mert nincs olyan, hogy mindenkinek jó, de törekedni kell rá.
 Az utolsó oldalakon már egy kicsit pozitívabb jövőt ír le az író. Az internet által szinte minden információ elérhetővé vált számunkra, már nem lehet az információ hiányára fogni a tudatlanságot. Innentől kezdve már a képernyők előtt ülve kell nekünk is kritikusan feldolgoznunk az olvasottakat, nem csak az újságíró tudására hagyatkozva döntenünk. Az internet lehet ellenség is, de ugyanúgy lehet a barátunk is, csak nekünk, fogyasztóknak kell megtalálnunk az egyensúlyt.
 A legnagyobb felelősség az újságíróé. Őszintének és bátornak kell lennie, terelgetnie kell az embereket és lelkiismerettel kell legyen mindenki felé. Az újságírónak jó embernek kell lennie, különben megette a fene az egészet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése