Új (rádió)hullám

Az e heti feladat Bizó Gábor A zeneipar az új rádió korában címú cikkének feldolgozása volt.
Több, mint 13 éve foglalkozom zenével. Sok zenét is hallgatok, igyekszem igényes előadók hallgatottságát növelni. Viszont, shame on me, pénz még nem igazán adtam zenéért. Az én zenei étvágyam  pont úgy bővült, ahogy idővel az interneten elérhető zenék száma is. Az utóbbi időben kezdett el igazán foglalkoztatni, hogy milyen kicsinyes dolog is az, hogy azoknak, akiket szeretek, akik értem, a hallgatóért dolgoznak, nem fizetek érdemben a munkájukért. Miért ne lehetne legalább nekik jó, ha én feladtam az álmom: zenélni, és ebből meg is élni. Mondjuk Magyarországon ez az Artisjus-szal elég lehetetlen szerintem, de ez most nem is ide tartozik.
Nem egy olyan embert ismerek, aki kifejezetten azért vásárol CD-t, hogy a kedvenc előadójának legyen belőle bevétele. Ez nagyon jól működne, ha mindenki így tenne, de ahogy a cikk is kitér rá, ahogy egyre több zenét hallgatunk időben, egyre nagyobb mennyiségre is szükségünk van, ennyit pedig nem tud és persze nem is akar kifizetni egy mezei halandó "csupán" háttérzajért.
Erre egyik jó megoldás a Spotify. Programként letölthető számítógépre, okostelefonra, fél évig némi reklámért cserébe ingyen hallgatható, utána pedig minimális összegért igénybe vehető. Bárki, aki erre a blogra téved és még nem ismeri ezt az alkalmazást, gyorsan olvassa el a Wikipédiáját és legyen kedves, próbálja ki. Mindenki jól jár vele, és egyáltalán nem bonyolult, nem macerás, nagyon jól működik és én eddig mindent megtaláltam rajta, amit kerestem.
A másik szuper megoldás gerincesebb zenehallgatók számára az iTunes Match, amiről egészen eddig még én sem hallottam, de nagyon megörültem neki:

"Talán éppen ezért tett kísérletet az Apple a felhasználók zenei gyűjteményének megtisztítására. A 2011-ben elindult iTunes Match-szolgáltatás évi 25 eurós (körülbelül 7500 forintos) díj fejében megkeresi a számítógépen, okostelefonon vagy táblagépen tárolt illegális zenéket, és amennyiben a felhasználó igényli, jó minőségű (256 kbit/s sűrűségű AAC kódolású) legális kópiákra cseréli azokat az iTunes kínálatából (maximum 25 ezer dalos kollekció erejéig). Noha a szolgáltatás 2012 őszétől már itthon is elérhető, a hazai szerzői jogi törvény értelmében a magáncélú másolás (illetve a másolat birtoklása) nem büntetendő (amennyiben az üres hordozó díját megfizettük), így legfeljebb a szolgáltatással járó egyéb előnyök miatt (például hozzáférés az iCloud szolgáltatásához) lehet vonzó az iTunes Match igénybevétele."

Én - mint mindig - most is bízom abban, hogy idővel egyre többen érzik majd kínosnak, hogy csak illegálisan letöltött zenéket hallgatnak. Ahogy a fenn említett két példa is mutatja, hogy ha valaki kicsit erkölcsösebbre szeretné venni a figurát, egy kis befektetéssel rövid időn belül felfrissítheti a zenetárát úgy, hogy ne csak neki, hanem a kedvenceinek is jó legyen.

Bejegyzés margójára: Legtöbbünk élete

Hiper-világ

"A jelenséget szélesebb horizonton vizsgálva elmondhatjuk, hogy míg az internet relativizálva a távolságokat és felgyorsítva az információáramlást átalakította a tér és idő felfogásunkat, addig a világháló megváltoztatta azt a módot is, ahogy gondolkodunk. A lineáris gondolkodás modellt a linkek megjelenésével egy asszociáción alapuló, a katalogizálási kényszernek ellenálló modell váltotta fel. Hasonlóképpen a címkézés is a könyvtári katalogizálás kizárólagos (és kényszerből zsarnoki) módszerével szemben korlátlan besorolási lehetőségeket biztosít, tehát nem jelentésszűkítő, hanem jelentéstágító funkcióval bír" (Szűts, 2011).

Az eheti feldolgozandó cikk a mediakutato.hu oldalon jelent meg, Az internetes kommunikáció története és elmélete címmel, Szűts Zoltán írásában. 

Mint az előzőkben is, most is egy igen pontos, részletes leírást kaphattunk az internet születéséről, a fogalmak értelmezéséről, ami most sem kötötte le különösképpen a figyelmemet. Ez nem csak a saját felszínességemnek köszönhető, hanem annak is, hogy én már egy olyan világban nőttem fel, ahol az internet egy állandó információforrás, amit nem érteni, hanem csinálni kell. Számunkra nem az internet okoz függőséget, hanem az információ, amit azon keresztül kapunk. Minden és mindenki up-to-date, ha élni akarsz, mindenről tudnod kell. Különösképpen abban a szakmában, amit mi tanulunk. Elengedhetetlen. 

Amit én kiemelendőnek és elgondolkodtatónak tartok, az a hipertext, a hiperlink és az ezekből következő hipermédia fogalmai. Alapvetően eddig bele sem gondoltam abba, hogy az internet számomra milyen világot teremt. Elolvasok néhány cikket, megnézem a blogomat, írok ezt-azt, ennek-annak és ha kell, előveszem tanuláshoz, segítségként. Észre sem veszi az ember, hogy egy teljesen máshogy működő világ van a dobozban, amely átalakítja a teret és az időt, az információk megszerzésének módját. Ha valami engem érdekel, beírom a keresőbe: a hiperinternet megtalálja hipergyorsan a hipermennyiségű információt erről a dologról, a hipertext pedig linket ad minden hiperúj információhoz és magát az információt is címkézi. Annyira egyszerű, kézenfekvő és saját magunk által alakítható, mégis érzékeny és nem biztos, hogy azt adja, amire nekünk valójában szükségünk van. 

A hipertextualitás szerzővé teszi magát az olvasót, szabad mozgást biztosít, hidat képez az információ és köztem, megoldja a problémáimat helyettem; olyan súlyt vesz le a vállamról, ami igazából nem is létezik. A linkek mindent közelivé tesznek, mintha megszűnne az idő és beszippant magába a szájberlét. Hogy érezhet az ember ennyire magáénak egy tőle ennyire különböző szerveződést? Most már nem a világ van az internetben, hanem az internet van a világban:

„Amikor a hipertextről beszélünk, azt is fontos észrevennünk, hogy a nyomtatott szöveg bizonyos sajátosságai: a lábjegyzetek rendszere, a tartalomjegyzékek, az intertextualitás, a más szövegekre való hivatkozás, utalás, egy lexikon címszavai és a konkordancia is linknek tekinthető" (Szűts, 2009). 

Nagyon kíváncsi leszek, hogy a romló világot javítani fogja-e, vagy csak tovább rontja az internet. Mennyire fogja majd megsínyleni a jövő ember azt, hogy egyre több mindent „hiper-módon” érzékel, nem valós, fizika formában. És mi lesz velünk, ha egyszer majd nem lesz internet? 

Valószínűleg meghalunk. 

90%-10%

Eléggé ambivalensek az érzéseim a rádiózással kapcsolatban, ha lehetek őszinte. Alapvetően nem hallgatok rádiót, egyetemi tanulmányaim óta igyekszem kicsit több energiát fordítani ennek a médiumnak a megismerésére, több-kevesebb sikerrel. Ahogy látom, mint a legtöbb médiumnak, a rádiónak is erősen átveszi a helyét az internet, főleg a fiatalabb korosztályban. Mások is leginkább háttérzajnak használják, nem is annyira információszerzés céljából. Véleményemből adódóan tehát különösképpen nem látom értelmét olyan kisközösségi rádiók alapításának, amik csak 1 km-es körzetben foghatók. Ugyanakkor nem akarom lebecsülni a kisebb közösségeket, ugyanúgy igénylik az őket összetartó, szocializáló csatornákat, mint a nagyobb közösségek. Sőt, számukra van igazán értelme működtetni egy ilyen kis rádiót: minden számukra fontos téma elérhető, érinthető, a modernizáció érzését nyújtja.
Ami itthon szerintem nagyon dicsérendő az az, hogy nincsenek politikai rádiók, ellentétben nyugattal. Ezek a kisközösségi rádiók lehetőséget nyújtanak a fiataloknak is, kreatív és sok gyakorlatot igénylő feladat lehet egy rádió vezetése. Teljesen sajátos, a szerkesztők saját ízléséhez igazított, érdekes… Olyan, amire a hazai médiának szüksége van. Nagyon hiányolom az egyediséget az itthoni rádiópalettából, talán ha egy kicsit többen szereznek tudomást az ilyen pályázati lehetőségekről, mint amit a cikk is említ, az igény is nagyobb lenne rájuk.
Az egyik szemináriumomon idén indítunk egy internetes rádiót, valamint több ismerősöm is foglalkozik ezzel a műfajjal. Ha valami, akkor ez egy nagy lehetőség a rádiózás fellendítésére. Kíváncsi vagyok, hogy mi hogyan fogjuk megvalósítani ezt a csatornát. Valami különlegeset, újat akarunk létrehozni, mást képviselni, mint a „szürkék”. Sok a kiaknázatlan lehetőség, remélem, tudunk élni velük.

„Zane Ibrahim, a dél-afrikai Bush Radio vezetője egy közösségi rádiós konferencián feltette a költői kérdést: „Egy közösségi rádió mekkora részben közösség, illetve rádió? 90% közösség, 10% rádió” – válaszolta sokak meglepetésére. „Ne népszerű légy, hanem szükséges” – mondta. „Az érdekes műsorok, jó műsorszerkezet, tehetséges műsorvezetők alapvető hozzávalók. Egyes közösségi rádiók odáig mennek, hogy profi műsorvezetőket szerződtetnek legfontosabb műsoraikhoz. Ők talán nem értik a lényeget. A közösségi rádió egyik lényege, hogy a hibázás lehetőségét is magába foglalja.” 

A közösségi rádiózásban az a legbájosabb, hogy valóban a közösségről szól a közösségnek. Igényt teremt saját magára az egyediségével és hozzájárul egy színesebb, érdekesebb médiapaletta létrehozásához. Esélyt ad arra is, hogy az, aki nincs közel a tűzhöz is megmutathassa, mire képes. Túl kicsi ez a szakma ahhoz, hogy valaki valamilyen előny nélkül sokra vihesse, bármilyen tehetséges is.
Az ORTT kezdeményezése nagyon jó, nagyon hasznos, a feltételek lazításával talán értelme is lenne. Ha választanom kellene, hogy melyiket valósíthatom meg, valószínűleg a netrádiót választanám, a könnyebb elérhetőség miatt, viszont ha egy számomra fontos közösségről lenne szó, belevágnék egy kisközösségi rádió működtetésébe is. Remélem, hogy nem hal el a szakma, kilép a sokaknak csak háttérzajul szolgáló médium szerepéből és kreativitással, fiatalossággal, új lendülettel teremt magának nagyobb létjogosultságot a médiában.