"A jelenséget szélesebb horizonton vizsgálva elmondhatjuk, hogy míg az internet relativizálva a távolságokat és felgyorsítva az információáramlást átalakította a tér és idő felfogásunkat, addig a világháló megváltoztatta azt a módot is, ahogy gondolkodunk. A lineáris gondolkodás modellt a linkek megjelenésével egy asszociáción alapuló, a katalogizálási kényszernek ellenálló modell váltotta fel. Hasonlóképpen a címkézés is a könyvtári katalogizálás kizárólagos (és kényszerből zsarnoki) módszerével szemben korlátlan besorolási lehetőségeket biztosít, tehát nem jelentésszűkítő, hanem jelentéstágító funkcióval bír" (Szűts, 2011).
Az eheti feldolgozandó cikk a mediakutato.hu oldalon jelent meg, Az internetes kommunikáció története és elmélete címmel, Szűts Zoltán írásában.
Mint az előzőkben is, most is egy igen pontos, részletes leírást kaphattunk az internet születéséről, a fogalmak értelmezéséről, ami most sem kötötte le különösképpen a figyelmemet. Ez nem csak a saját felszínességemnek köszönhető, hanem annak is, hogy én már egy olyan világban nőttem fel, ahol az internet egy állandó információforrás, amit nem érteni, hanem csinálni kell. Számunkra nem az internet okoz függőséget, hanem az információ, amit azon keresztül kapunk. Minden és mindenki up-to-date, ha élni akarsz, mindenről tudnod kell. Különösképpen abban a szakmában, amit mi tanulunk. Elengedhetetlen.
Amit én kiemelendőnek és elgondolkodtatónak tartok, az a hipertext, a hiperlink és az ezekből következő hipermédia fogalmai.
Alapvetően eddig bele sem gondoltam abba, hogy az internet számomra milyen világot teremt. Elolvasok néhány cikket, megnézem a blogomat, írok ezt-azt, ennek-annak és ha kell, előveszem tanuláshoz, segítségként. Észre sem veszi az ember, hogy egy teljesen máshogy működő világ van a dobozban, amely átalakítja a teret és az időt, az információk megszerzésének módját. Ha valami engem érdekel, beírom a keresőbe: a hiperinternet megtalálja hipergyorsan a hipermennyiségű információt erről a dologról, a hipertext pedig linket ad minden hiperúj információhoz és magát az információt is címkézi. Annyira egyszerű, kézenfekvő és saját magunk által alakítható, mégis érzékeny és nem biztos, hogy azt adja, amire nekünk valójában szükségünk van.
A hipertextualitás szerzővé teszi magát az olvasót, szabad mozgást biztosít, hidat képez az információ és köztem, megoldja a problémáimat helyettem; olyan súlyt vesz le a vállamról, ami igazából nem is létezik. A linkek mindent közelivé tesznek, mintha megszűnne az idő és beszippant magába a szájberlét. Hogy érezhet az ember ennyire magáénak egy tőle ennyire különböző szerveződést? Most már nem a világ van az internetben, hanem az internet van a világban:
„Amikor a hipertextről beszélünk, azt is fontos észrevennünk, hogy a nyomtatott szöveg bizonyos sajátosságai: a lábjegyzetek rendszere, a tartalomjegyzékek, az intertextualitás, a más szövegekre való hivatkozás, utalás, egy lexikon címszavai és a konkordancia is linknek tekinthető" (Szűts, 2009).
Nagyon kíváncsi leszek, hogy a romló világot javítani fogja-e, vagy csak tovább rontja az internet. Mennyire fogja majd megsínyleni a jövő ember azt, hogy egyre több mindent „hiper-módon” érzékel, nem valós, fizika formában. És mi lesz velünk, ha egyszer majd nem lesz internet?
Valószínűleg meghalunk.
A hipertextualitásban én azt a problémát látom (ami kapcsolódik a világ- és tudásalkotó tevékenységhez is), hogy rendkívüli mértékben megkönnyíti bármely tartalom megtermelését, ugyanakkor szintén rendkívüli mértékben lecsökkenti azt a fajta tudásintegráló és feldolgozó munkát, amit az embereknek még néhány tíz éve is el kellett végeznie adott tartalom megalkotásához. Voltaképpen egyre kevesebb az olyan új tartalom, amiben emberi kreativitás is van, pontosabban ez a kreativitás áttevődik a gyorsan és könnyen elérhető tartalmak újrarendezésére, újrakombinálására.
VálaszTörlésAz internetes világnak van egy nagy előnye az elsődleges szocializációs környezethez képest; ugyanis még mindig az élet sok területén opcionálisan választható, vagy funkcionálisan (eszközként) használható lényegesebb integráció nélkül. Az újságírás és a média viszont valóban, pont nem egy ilyen terület, ezért gondolom nagyon fontosnak a digitális kompetenciák szerepét ebben a szakmában.
Én is egyet értek értek az előttem hozzá szólóval, a hipertextualitásnak köszönhetően az emberek kevesebb erőfeszítést, kutatómunkát áldoznak egy egy cikk, esszé, stb. megírásához.
VálaszTörlésSzemély szerint ha valamit kutatnom kell először egy könyvtárba megyek el, de sajnos a rohanó világunkban és az internet elkényelmesítő hatásának köszönhetően erre nem mindenkinek van ideje és affinitása, sokszor nekem sem.